|
Hozzávalók:
3 lap mélyhűtött leveles tészta,
1 tojás, 5 dkg reszelt ementáli sajt, 1
mokkáskanál só, 1 mokkáskanál
őrölt fehér bors
Elkészítés:
Hagyjuk felengedni a
leveles tésztalapokat. Egymás mellé fektetve
körülbelül 20-30 perc alatt kiengednek. Felverjük a
tojást, és megkenjük vele a
levelestészta-lapokat. Az első lapot megszórjuk sajttal,
a bors és a só felével. A második
tésztalapot a tojásos felével
ráborítjuk az elsőre. A második lap tetejét
ismét megkenjük tojással, és
rászórjuk a megmaradt sajtot, sót, borsot. A
harmadik tésztalapot tojásos felével
rátesszük a második lapra. A tésztalapokat
enyhén lelapítjuk, és 10x21 centi
nagyságúra kinyújtjuk. 7 db 3 centi széles
és 10 centi hosszúságú csíkokat
vágunk, majd mindegyik csíkot kicsit megcsavarjuk. A
tepsit hideg vízzel kiöblítjük, rárakjuk
a sajtos rudakat, és a maradék tojással
megkenjük a tetejüket. A vágott felületeket ne
kenjük be. 15 percig pihentetjük, majd 200º C-ra
felmelegített sütőben a középső sínen 15
perc alatt megsütjük. Frissen, melegen fogyasztva az igazi,
de vendégvárónak is nagyon finom.
|